Az energiaválságról gyakran hallunk mostanában: hogyan alakulnak az energiaárak, meddig lesz elég a készlet, mennyivel kell kevesebbet fogyasztanunk ahhoz, hogy biztonságosan átvészeljük a következő időszakot. 

Nem minden stresszforrás hangos. Van, amelyik abban nyilvánul meg, hogy valaki minden nap bemegy dolgozni egy emberekkel teli irodába, mégis egyedül érzi magát benne.

Az AI ma már olyan a munkánkban, mint a vezetéstámogatás az autóban: kényelmesebb ugyan, de nem lazíthatunk, a folyamatos ellenőrzés pedig önmagában is fárasztó. Ha jól használjuk, leveheti rólunk az egyhangú feladatokat; ha rosszul, csak egy újabb dolog, amire figyelnünk kell.

Van egy stresszforrás, amiről ritkán beszélünk, pedig szinte minden nagyvállalati csapatban jelen van: amikor a munkatársak úgy érzik, hogy azt, amit letesznek az asztalra, nem is veszik észre, úgy tűnik, mintha egyszerűen nem számítana.

A nyári  szárazsággal és erdőtűzzel sújtott időszakban nehéz nem észrevenni a hasonlóságot a kiégés és a fizikai tűz elterjedése között: a kontrollálhatóságnak kiemelt szerepe van mindkét esetben.

A kiégés nem egyetlen rossz nap vagy egyetlen rossz döntés következménye. Sokkal inkább apró, hétköznapi stresszforrások hosszú, észrevétlen felhalmozódása – és pont ezért nehéz időben felismerni és kezelni.