Jobban rálátok az emberi működésre,
egy használható, érthető struktúrát kaptam, és
egyben alkalmazható eszköztárat is,
mellyel az "egymásra hangolt"
kommunikáció megvalósítható.
Pszichológus-coach csapatunk komplex szolgáltatást nyújt cégek számára a munkahelyi stresszkezelés és kiégésmegelőzés terén. Egészségpszichológiai programjainkban az egyéni és a szervezeti fókuszt vegyítjük: egyénekkel foglalkozunk munkahelyi környezetben, a munkahely igényei alapján.
A pszichoszociális kockázatelemzés során felmérjük, hogy milyen stresszfaktorok vannak jelen a szervezetben, és javaslatokat teszünk a feltárt kockázatok kezelésére.
Rövidebb időtartamú programjaink elérhetőek néhány személyre kialakított formában, valamint nagyobb létszámú csoportok vagy akár teljes cégek számára kidolgozott változatban.
Hosszú távú (legalább 1 évre szóló) programcsomag, melynek segítségével szakmai csapatunk gyors, testreszabott megoldásokat tud kínálni az adott cégnek.
Rövidebb időtartamú, konkrét helyzetek megoldására irányuló programjaink elérhetőek néhány személyre kialakított formában, valamint nagyobb létszámú csoportok, szervezeti egységek vagy akár teljes cégek számára kidolgozott változatban. Speciális fókuszú szolgáltatásaink pedig a célok szerint a vészhelyzetekben, konfliktuskezelésben, a fáradtság kezelésében vagy a burnout csoportos kezelésben segíthet.
A kulcsembergondozó program egyéni konzultációkkal segíti a szervezet szempontjából legfontosabb szerepet játszó vezetőket, munkatársakat a kiégés megelőzésében, illetve a kiégés kezdeti tüneteinek kezelésében.
A HR képzési listába beilleszthető egy alkalmas tematikus konzultációk gyors, intenzív egyéni tudásfejlesztést tesznek lehetővé. Az egyéni tréning jellegű konzultációkat 12 témára dolgoztuk ki, melyek mindegyike fontos lehet a kiégés megelőzése szempontjából.
Kis cégek vezetői tetszőleges összeggel feltöltött utalványt adhatnak munkavállalóiknak. Ezt online konzultációkra válthatják be a Nyugizóna szakembereinél. Ez kényelmes és költséghatékony megoldás a kislétszámú munkavállalói gondozásra.
A könnyed hangvételű, célcsoportra szabott előadások, műhelyek célja, hogy a dolgozók munkaképes lelkiállapotát, lelki egészségét megerősítsük olyan témák feldolgozásával, melyek a munka-magánélet egyensúlyát támogatják.
Egyéni távkonzultáció a cég munkatársainak, ahol személyre szabott pszichológiai támogatást kapnak a problémáik feltérképezéséhez, megoldásához. A vezetői supportline ezen belül a vezetőket támogatja a beosztottjaikkal kapcsolatos döntésekben.
Számos olyan helyzet adódik a munkahelyen, amikor célzott, speciális beavatkozásra van szükség annak érdekében, hogy csökkentsük a feszültséget. A krízishelyzetek, a konfliktusok gyors kezelése segíthet az elhúzódó stressz feloldásában és a kiégés megelőzésben.
Krízishelyzetben nagy szükség van a gyors beavatkozásra, hogy az érintettek mielőbb feldolgozzák a történteket, és újra a munkára tudjanak koncentrálni. Baleset, önveszély vagy veszteség feldolgozásnál pszichológus csapatunk segít.
A konfliktusos munkakapcsolatok rombolják a munkahelyi légkört, jelentősen hozzájárulhatnak a kiégéshez, miközben a produktivitást, a profitot is befolyásolják. Csapatunk segít az együttműködés támogatásában.
Amikor egy csapatban rossz mintázatok alakultak ki és fertőz a kiégés, szükség lehet egy mélyebb, célzott csapattámogató programra. Ezt a tréninget elvonultan, akár a munka helyszínétől távol javasoljuk megvalósítani.
A program feltöltő élményt nyújt a munkavállalók számára, és közben a résztvevők olyan eszközökkel gazdagodnak, melyeket később is hatékonyan tudnak használni az ellenállókészség fejlesztésére, a stressz és a szorongás kezelésére, a kiégés megelőzésére.
Csapatépítő programunk az egyik legkedveltebb szolgáltatásunk, hiszen a munkatársak általában nyitottak rá, kikapcsolódásként élik meg, és fontos tudatosítanunk azt is, hogy mindannyian éhesek vagyunk az együtt töltött időre. A kapcsolódás az együttműködés alapja.
A társadalmi felelősségvállalás fontos számunkra. Szolgáltatásaink mellett ezért CSR keretből megvalósítható programokat is kínálunk a partnereink számára. Az alapítványunk által megvalósított tevékenységek alkalmat adnak arra, hogy a cégek a munkatársaikat motiválják, elköteleződésüket erősítsék.
Hatékony stresszoldó technikák elsajátítása rövid idő alatt, munkahelyi helyszíneken. 12 stresszkezelő támájú állomás, minden munkatárs számára egy héten keresztül.
Céges rendezvényekre kitelepülve betekintést nyújthatunk a Sulinyugi gyerekstresszkezelés módszertanába szülőknek és gyerekeknek egyaránt.
A támogatói jegy magában foglalja két munkatárs kiégésmegelőző tréningen való részvételét, valamint egy tanár részvételi díját is az iskolai közösségeknek szervezett külön képzésre.
Az önkéntes munka iránt érdeklődő munkatársakat kiképezzük a stresszkezelés alapjaira és segítőként részt vehetnek iskolai Sulinyugi tréningjeinken. Ez egy komplex CSR projekt, ahol a gyerekek és az önkénteskedő munkavállalók egyaránt értékes tudással és élményekkel gazdagodnak.
A jövő hónaptól elkezdek rendszeresen edzeni. Hétfőtől abbahagyom a kávézást. Többet nem gyújtok rá. Mától egészségesebben fogok étkezni. Magadra ismertél valamelyik mondatban?
A visszajelzések alapján nagyon sokszor az okoz stresszt a munkahelyen, hogy nem egyértelműek a feladatkörök és az elvárások.
Vettél már részt olyan tréningen, csoportos foglalkozáson, ahol a résztvevők igazából nem voltak jelen, inkább a telefonjukkal voltak elfoglalva, karba tett kézzel, érdektelenül ültek, vagy cinikusan fogadták az elhangzottakat?
Jobban rálátok az emberi működésre,
egy használható, érthető struktúrát kaptam, és
egyben alkalmazható eszköztárat is,
mellyel az "egymásra hangolt"
kommunikáció megvalósítható.
vezető tanár,
Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános
Iskola és Gimnázium
Nagyon jól éreztük magunkat a
tréningeken, jó volt együtt lenni a
kollégákkal, jókedvűen feltöltődni,
miközben magunkról és egymásról is
tanultunk.
igazgató,
Kossuth Lajos Általános iskola, Budapest
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.