
A lelki egészség világnapja alkalmából 5 gyakori tévhitet vettünk górcső alá. Ezzel is szeretnénk csökkenteni a pszichológiát övező misztériumokat, és bátorítani azokat, akik most még bizonytalanok, hogy kérjenek bátran segítséget szakembertől, ha szükségét érzik.
1. tévhit: A pszichológus tudja, hogy mit gondolok, érzek anélkül, hogy kimondanám, akár olyasmit is, amit nem szeretnék megosztani vele.
A pszichológus empátiája révén jól rá tud hangolódni a kliensre, így lehet az a benyomásunk kliensként, hogy olyan, mintha olvasna a gondolatainkban, mintha belénk látna. Ez az összehangolódás viszont arra épül, amit a kliens megoszt magáról, ahogy ő jelen van, nem pedig a gondolatolvasáson. Minél többet mond el a kliens arról, hogy mi játszódik le benne, annál hatékonyabb lesz a közös munka.
Tévedés, hogy akkor is tudja a szakember, hogy milyen elakadása, nehézsége van a kliensnek, ha az nem mondja azt el vagy csak nagyon szűkszavúan nyilatkozik róla. Ahhoz, hogy ott és olyan formában tudjon segítséget kapni az érintett, amilyenre a leginkább szüksége van, elengedhetetlen, hogy alaposan megismerje a pszichológus a hozott helyzetet.
2. tévhit: Ha elmegyek pszichológushoz, akkor megmondja, mit kell csinálnom, és ezzel meg is oldódik a helyzetem.
Testi tüneteknél megszoktuk, hogy ha bemegyünk az orvoshoz, kapunk valamilyen konkrét tanácsot, hogy mit csináljunk, mit vegyünk be, ami nagy százalékban segíti a probléma megoldását.
Többen érkeznek azzal az elvárással pszichológushoz is, hogy konkrét iránymutatást, tanácsot kapjanak az elakadásukhoz, amivel tovább menve egy-kettőre megoldódik a helyzet. A valóságban viszont a pszichológusok nem adnak konkrét tanácsot, hogy mit tegyen vagy ne tegyen a kliens, mivel egy-egy szituációra végtelen sok jó megoldás létezhet, és az fog leginkább működni, amelyikben hitelesen tudja érezni magát a kliens. Tanácsadás helyett támogatást kap abban, hogy a szokottól eltérő nézőpontokból is rálásson a hozott helyzetére, hogy minél jobban tudatosítsa magában, hogy milyen megküzdési lehetőségei vannak, és ha szükséges, akár új eszközöket is megismerjen, amelyek megkönnyítik a továbblépést.
3. tévhit: A pszichológus olyat is meg tud velem csináltatni, amit egyébként nem tennék meg (belemanipulál valamibe).
Sokan gondolják úgy, hogy a pszichológusoknak vannak olyan technikáik, amikkel rá tudnak venni másokat, hogy akár akaratuk ellenére tegyenek meg valamit. Az igazság azonban az, hogy nincs ilyen „csodamódszerünk”. A kliens pontosan annyi és olyan változtatást, lépést tesz meg a saját életében a pszichológiai konzultációk esetén is, amennyi neki az adott élethelyzetben komfortos és megcselekedhető. Támogatni tudjuk persze a hozzánk fordulókat abban, hogy könnyebben meglépjenek valamit, de semmi nem fog történni a kliens szándéka ellenére.
4. tévhit: A pszichológusok mindenkit kielemeznek maguk körül.
Gyakran gondolják azt az emberek, hogy a pszichológusok úgy vannak jelen mindenhol a magánéletükben is, hogy mindenki érzéseit észreveszik, következtetnek a viselkedéséből a gyerekkorára, stb. Ez azonban több okból sem igaz.
Egyrészt ahhoz, hogy következtetéseket lehessen levonni az adott személlyel kapcsolatban, elengedhetetlen a mély, szakmai kapcsolat, a célzott kérdések, a konzultáció adta biztonságos közeg, ami nem tud kialakulni egy kertipartin, a buszon és az utcán sétálás közben sem.
Másrészt nagyon fárasztó is lenne folyton ezen a „szemüvegen” keresztül nézni az embereket, mivel ez másfajta figyelmet, koncentrációt is igényel, mint a hétköznapi kapcsolatokban. Ahogy egy szakács is leteszi a kötényét a nap végén, úgy mi pszichológusok is letesszük ezt a képzeletbeli szemüveget a munka végeztével.
5. tévhit: A pszichológusok mindig nyugodtak és kiegyensúlyozottak.
A konzultációkon kívül a pszichológusok is csak emberek. Nekünk is vannak nehéz napjaink, amikor összeveszünk a párunkkal, amikor idegesek vagyunk egy vizsga miatt, vagy amikor felcsattanunk, mert rosszat csinált a gyerekünk. Ugyanakkor rendszeresen foglalkozunk azzal, hogy megértsük a saját működésünket, és hogy minél több eszközünk legyen a nehéz helyzetekkel való megküzdésre. Ez segítheti a fenti helyzetek megelőzését vagy gyorsabb megoldását, ami hozzájárul a munkateljesítményünkhöz is, hiszen akkor tudunk igazán hatékonyan segíteni másoknak, ha mi magunk jól vagyunk.
Itt elolvashatod, hogy milyen módszerekkel dolgozunk mi a Nyugizónánál.
Novák-Gulyás Réka pszichológus