Sokszor halljuk munkavállalóktól, vezetőktől, hogy a szabadság alatt sem kapcsolnak ki teljesen a munkából. Ha cseng a céges telefon, felveszik a tengerparti étterem teraszán is, vagy este a szállásra visszaérve megválaszolnak még néhány munkahelyi emailt lefekvés előtt.
Nagyon nyomasztó tud lenni, ha valamilyen feladatkör felelőssége egyetlen ember vállán van. Jogosan érezhetjük azt ilyenkor, hogy nem szállhatunk ki a már jól bejáratott mindennapi rutinból, mert akkor csak még rosszabb lesz, amikor visszamegyünk. (Néha valóban nem is olyan könnyű újra kitágítani a figyelmünket, ha az már nagyon beszűkült a munkára.)
Másik oldalról nézve viszont jutalmazó is lehet az a gondolat, hogy nem vagyunk helyettesíthetőek, hogy annyira fontos feladatot végzünk, hogy azt senki más nem tudná ugyanúgy megcsinálni. De vajon valóban nem? Ha a szabadság alatt is dolgozunk, az ugyanúgy szól rólunk dolgozókról is, mint a munkahely vagy a pozíció sajátosságairól.
Hogyan ismerhetjük fel ebben a saját részünket?
- Mi az elképzelésem, mi fog történni, ha én nem vagyok elérhető néhány napig munkahelyi teendőkkel kapcsolatban?
- Bízom a kollégákban, hogy meg tudják oldani a váratlanul felmerülő helyzeteket a távollétemben is?
- El tudom engedni a kontrollt, ha munkáról van szó?
- Hogyan érintene, ha kiderülne, hogy nem állt meg az élet nélkülem sem a munkában?
- Ki vagyok én, ha nem dolgozom?
Ha tisztázzuk magunkban a fentieket, már sokat tettünk a kikapcsolódásunkért, ezzel együtt pedig a lelki egészségünk megőrzéséért is.
Gulyás Réka pszichológus