Hallgasd meg Youtube csatornánkon Juhász Ágnes előadását!
A közvetlen vezetőnek fontos szerepe lehet a kiégés megelőzésében. Ráhatása van a munkaterhelés megtervezésére, és erősítheti a csapat értékeit, a társas támogatás védő szerepét.
Juhász Ágnes pszichológus, tréner előadása a 2021.november 11-i Nyugizóna konferencián.
Vettél már részt olyan tréningen, csoportos foglalkozáson, ahol a résztvevők igazából nem voltak jelen, inkább a telefonjukkal voltak elfoglalva, karba tett kézzel, érdektelenül ültek, vagy cinikusan fogadták az elhangzottakat?
A munkahelyi lelki egészség programok során a lelki egészség megerősítésére fókuszálunk, ehhez adunk hathatós segítséget a résztvevőknek.
Több partnerünknél is tartunk konzultációs ügyeletet, hogy ezzel is segítsük a mentális egészség megőrzését, a kiégés megelőzését. Ennek keretein belül az adott cég munkavállalói 5 alkalmas célorientált pszichológiai konzultáción vehetnek részt.
Időnként mindenki fáradtnak érzi magát. A fáradtság az élet természetes része és szinte biztosak lehetünk benne, hogy amikor a fáradtság megjelenik, akkor az szeretné felhívni a figyelmünket valamire. Na és vajon mire?
Vajon tényleg létezik olyan, hogy tavaszi fáradtság? A tavaszi fáradtság nem betegség, nem kiégés, ugyanakkor egy létező tünetegyüttes, ami sokakat érint. Többnyire a téli időszak okozta D-vitamin hiányhoz, az immunrendszerünk téli kimerüléséhez kötjük.
A „vészrugalmasság”, azaz reziliencia egyfajta rugalmas lelki ellenálló képesség. Magába foglalja azokat a jellemzőket, melyek enyhítik a stressz okozta negatív következményeket, segítik a megküzdést, az alkalmazkodást, valamint erősítik az új élethelyzetek okozta változások megélését.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.