Hallgasd meg Youtube csatornánkon Juhász Ágnes előadását!
A közvetlen vezetőnek fontos szerepe lehet a kiégés megelőzésében. Ráhatása van a munkaterhelés megtervezésére, és erősítheti a csapat értékeit, a társas támogatás védő szerepét.
Juhász Ágnes pszichológus, tréner előadása a 2021.november 11-i Nyugizóna konferencián.
Minden évben világszerte tömegek fogadják meg, hogy most már igazán változtatni fognak az életük kisebb vagy nagyobb dolgain. Úgy tűnik viszont, hogy ezen törekvések nagy része elég hamar kifullad.
Hosszabb szabadság után nehéz újra felvenni a fonalat a munkahelyen. A rosszullét kerülget a gondolatra, hogy most megint dolgozni kell. Néha a belső ellenállásunk annyira erős, hogy még az a kérdés is felmerül bennünk, egyáltalán szeretjük-e még a munkánkat.
Veled is történt már olyan, hogy szokásodhoz híven munka után elmentél sportolni, megnéztél egy filmet, találkoztál egy barátoddal, mégsem töltődtél belőle annyira, amennyit ez adni szokott?
A munka törvénykönyve meghatározza, kinek mennyi szabadnap jár egy évben. Ez viszonylag egyértelmű tény. A lelkünk ugyanakkor nem működik ilyen egyértelműen.
A nyári szabadság paradoxona: te is túlhajtod magad, mielőtt elmennél feltöltődni?
Gyakori jelenség, hogy míg a hozzánk közel állókkal türelmesebbek és szeretetteljesebbek vagyunk, önmagunkat szigorú, olykor kegyetlen mondatokkal illetjük. Például melyikünk nem mormolta még el magában, hogy „Hogy lehettél ilyen ostoba?” Talán ez a mondat mások felé ritkábban hangzik el.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.