Hallgasd meg Youtube csatornánkon Juhász Ágnes előadását!
A közvetlen vezetőnek fontos szerepe lehet a kiégés megelőzésében. Ráhatása van a munkaterhelés megtervezésére, és erősítheti a csapat értékeit, a társas támogatás védő szerepét.
Juhász Ágnes pszichológus, tréner előadása a 2021.november 11-i Nyugizóna konferencián.
Alapvető emberi szükségletünk, hogy kapcsolódjunk másokhoz, hogy megéljük az összetartozás érzését a magánéletben és a munkában egyaránt. Ebben fontos szerepe van a reagálási stílusnak is, ez adja a legkülső „rétegünket”, amellyel leggyakrabban találkoznak a környezetünkben lévők is.
Dr. Csigó Katalin Átkelések című regényét ajánljuk, meglehetősen elfogultan. Szakemberként és nem szakmabeli regényolvasóként egyaránt zsigerig ható élményt nyújt!
A vezető is ember, szokták mondani. De valóban megengedheti magának azt, hogy sebezhető és esendő legyen?
Ezek azok az apró felöltődési módok, melyeket pár perc alatt elvégezhetünk, még a legpörgősebb napon is.
Az év ezen időszakában különösen erős lehet az érzés, hogy nem is áll másból a napunk, csak munkából, hiszen reggel, mikor elindulunk, még szürkület van, délután, mire hazaérünk, addigra már szintén sötétedik.
Nem ritka, hogy az év végi lelassulás, az ünnepek után azt érezzük, hogy nehezen hangolódunk újra a hétköznapok menetére.
Sütibeállításokkal kapcsolatos információk
Weboldalunk sütiket használ az oldal működtetése és használatának megkönnyítése érdekében.