e-mail: juhos.dora@nyugizona.hu
tel: +36704332406

Juhos Dóra vagyok, iskolapszichológus. Az alapítványhoz a Sulinyugi program révén kapcsolódom, mellyel az egyetemi szakmai terepgyakorlatom során találkoztam először, 2020-ban. Ebben az időszakban sajnos csak online formában tudtunk kommunikálni, azonban annyira inspiráló élmény volt megismerkedni az alapítvány munkájával, a Sulinyugi program missziójával, hogy ez a tapasztalat mozgósította a kreatív energiáimat. Így született meg a "Barkócaberkenye erdei kalandjai" című relaxációs hangosmese, melynek célja, hogy interaktív módon megismertesse a különböző nyugitechnikákat azokkal a gyerekekkel is, akiknek még nem volt lehetősége belekóstolni a Sulinyugi világába. 

 

Bemutatkozó videóm:

Gyakorló iskolapszichológusként nagyon sokat jelent számomra, hogy a Sulinyugival nemcsak egy nagyon jól felépített, alaposan átgondolt, jól alkalmazható tematikát, hanem egy csapatot is kaptam, akiktől kérdezhetek, és akikkel kölcsönösen megoszthatjuk egymással a tapasztalatainkat, ötletelhetünk. Az iskolapszichológusi szerep olykor magányosnak tűnhet, hiszen a legtöbbször egyedül tevékenykedünk pszichológusként egy-egy intézményben.  Így nagy örömömre szolgál, hogy bekapcsolódhatok abba a munkába, amely révén a Sulinyugi nyújtotta közösségi élmény és tematika minél több iskolapszichológushoz, segítő szakemberhez eljuthat, s általuk egyre több gyermek ismerkedhet meg a stresszkezelés különböző technikáival. 

Iskolában, gyerekekkel dolgozó pszichológusként nagyon közel került a szívemhez Adler individuálpszichológiája és a bátorító pedagógia, így jelenleg a Magyar Individuálpszichológiai Egyesület önismereti sajátélményű csoportjában igyekszem bővíteni az önismeretemet és terveim között szerepel a módszertan elsajátítása is. 

Tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetemen kezdtem el, pszichológus mesterdiplomámat az ELTE-n szereztem meg Tanácsadás és Iskolapszichológia szakirányon. 2022-ben elvégeztem a Négyüléses serdülőkonzultáció képzést, amely nagyon sok új és fontos szempontot adott a kamaszokkal való munkámhoz.