• Ennek érdekében az első lépésnek önmagunk megfigyelését tekintjük.
  • Az önmegfigyelés együtt jár az érzelmi tudatosítással, tehát annak belső megfogalmazásával, hogy milyen érzelmet is élünk át, mihez hasonlít ez az érzés, és miért pont ez aktiválódott bennünk.
  • Ismerve saját reagálási módjainkat, igényeinket és érzelmeinket, már könnyebb ennek megfelelően fontossági sorrendbe állítani a tevékenységeinket. Például ha tudjuk magunkról, hogy megfelelő alvás nélkül képtelenek vagyunk koncentrálni, akkor nehéz helyzetek előtt mindenképpen biztosítsunk magunknak elegendő alvásidőt.
  • Olyan apró praktikák is segíthetnek új színt vinni életünkbe, mint környezetünk átrendezése (pl.: íróasztal helyének megváltoztatása), vagy alternatív útvonalak igénybevétele a közlekedésben.
  • Már napi pár nyugodt perc biztosítása önmagunk számára is sokat segíthet a feltöltődésben, legyen az valamilyen relaxációs módszer alkalmazása, vagy csak kedvenc zenéjének meghallgatása, esetleg egy lazító fürdő.

Tapasztalataink szerint 5 módon tehetünk a kiégés megelőzéséért. Az alábbi témákra figyelve megelőzhetjük a saját kiégésünket:

  • Életmódunkra, testi épségünkre vigyázva (Munkaképes testi állapot)
  • Lelki egészségünket ápolva, időben levezetve a feszültséget (Munkaképes lelki állapot)
  • Valódi kapcsolatokat építve, segítséget kérve másoktól (Együttműködés)
  • Odafigyelve saját határainkra, időben jelezve a kéréseinket (Munkahelyi teljesítés)
  • Tudatosítva és hitelesen kommunikálva érzéseinket, gondolatainkat (Énképviselet)