És ha elismerően nyilatkozik a főnök, vajon azt el tudják-e fogadni, vagy automatikusan elkezdik alábecsülni a saját teljesítményüket? („Á, ez a minimum, ezt bárki meg tudja csinálni, nem is volt olyan nehéz.")

Teljesen normális, hogy vágyunk a környezetünk elismerésére (főleg a pozícióban fölöttünk állókéra, pl. gyerekként szüleinkére, felnőttként főnökünkére). Ilyen az emberi természet. Persze abban különbözünk, hogy mások elismerése kinek mennyire fontos, és hogy kitől, kiktől várja az elismerést. Így például abban is, hogy meddig képes elmenni azért, hogy a felettese elismerje. Vagy hogy egyáltalán számít-e az, hogy ő maga hogyan vélekedik a saját munkájáról. 

A visszajelzés sokat adhat, tanulhatunk belőle, erősödhetünk általa. Emellett érdemes munkavállalóként a saját véleményünket is „kikérni” saját magunkról, a teljesítményünkről. Ha mi önmagunk főnökei lennénk, milyen visszajelzést adnánk magunknak? Figyeljünk arra, hogy legyünk önmagunk ideális főnökei: ismerjük el azt, ami jó, és adjunk építő visszajelzést arra, ami lehetne másképp. 

• Mi mivel vagyunk elégedettek? Mi az, amit jól csinálunk? 
• Mi az, amit már jobban csinálunk, mint korábban? 
• Mi az, amiben jó lenne fejlődni, amit jó lenne másképp csinálni? Pontosan milyen változtatást várunk magunktól? Ebben ki vagy mi tudna segíteni?

Érdemes ezt az önértékelést a teljesítményértékelés előtt elvégezni, majd összehasonlítani saját és felettesünk véleményét. Mi az, amit hasonlóan látunk, gondolunk? Miben különbözik a véleményünk? Mennyire tér el a két vélemény? Mi okozhatja ezt?

Langer Viola pszichológus