Amikor vezetőként kiadunk egy feladatot, akkor elméletben fontosnak tartjuk, hogy tisztázzuk, pontosan mit, mikorra és milyen minőségben kell elvégezni. A valóságban viszont sokszor csak irányelveket, vágyakat és álmokat fogalmazunk meg ilyenkor. Ez emberi dolog, idő kell ahhoz, hogy ráérezzünk arra, miként tudjuk mások számára is érthetővé és feldolgozhatóvá tenni az elvárásainkat az adott helyzetben. 
 
Azoknál a feladatoknál, ahol pontos leírások vannak (pl. a termelésben vagy ellenőrző protokollokban), könnyebb tisztább képet látni. Ám mi történik azokban a helyzetekben, ahol nincsenek mindenki számára érthető, konkrét és egyértelmű feladatleírások?

Pszichológiai szempontból megközelítve, ilyenkor a munkatársat a saját elképzelései és a belső motivációi kezdik el vezetni. A gyakorlatban ez jelentheti azt, hogy túl sokat vagy éppen túl keveset képzel bele az adott feladatba. Lehet, hogy túl szigorú önmagához, magasabb minőségre törekszik, irreális elvárásokat támasztva saját magával szemben. Ennek az ellenkezője is előfordulhat, ami jelentős alulteljesítéshez vezethet. Az is megeshet, hogy a pontos iránymutatás hiányától jelentős motivációvesztést él meg. 
 
Bármelyik irányba is mozdul a munkavállaló, a bizonytalanság egy energiavesztő helyzet számára, ami feszültséget okozhat.

A feleslegesen túlzó erőfeszítés megelőzéséért és a motiváció fenntartásáért érdemes gyakran egyeztetni, pontról pontra, hogy kinek mi van a fejében az adott feladattal kapcsolatban.  

Kép: Steve Buissinne / Pixabay