Amennyiben ezen összetevők közül egyik sem aktív a viselkedésünkben, úgy a perfekcionista beállítódás hiányáról beszélünk.

A perfekcionizmus nem feltétlenül rossz. A mára kialakult konszenzus szerint a perfekcionizmus többdimenziós és az összetevők alapján adaptív vagy maladaptív perfekcionizumusról beszélhetünk. 

A perfekcionista standardok azt jelentik, hogy a maximalizmusra való törekvés során a személy magával szemben magas elvárásokat támaszt, ami viszont ösztönzi őt, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa, céljait proaktív módon valósítsa meg, miközben figyelmét a pozitív kimenetelre fókuszálja. 

Ezzel szemben a perfekcionista elvárások, mint negatív aspektus fő jellemzője a tökéletesség hajszolása, a katasztrofizálás, a kudarctól való erős félelem, mely a negatív megítéléstől való fokozott szorongással párosul. Az ilyen típusú gondolkodás árnyoldala a folyamatosan fennálló aggodalom (perfekcionista aggodalmaknak), ami hosszabb távon nagyon káros tud lenni. Az állandó tökéletességre való törekvés okozta aggodalmak és stressz súlyos egészségügyi problémákhoz vezethetnek, kialakulhat depresszió, szorongás, étkezési zavarok, vagy állandó fáradtságérzés is jelentkezhet. 

A szakirodalomban elterjedt a diszkrepancia elnevezés is a perfekcionizmus maladaptív formájának jelölésére. A diszkrepancia arra utal, hogy milyen távol áll egymástól a magunkkal szemben támasztott elvárás a valóságtól. Minél nagyobb ez a távolság, annál magasabb szorongással, elégedetlenséggel, illetve önkritikával társul. Tehát minél teljesíthetetlenebb a kitűzött cél, annál rosszabbul érezzük magunkat, amikor nem járunk sikerrel, vagy a végeredmény nem teljesen olyan, mint ahogyan azt elképzeltük. 

Az adaptív és maladaptív perfekcionizmus különböző módon hat a személy mentális egészségére is. Előbbi rendszerint jobb teljesítmény- és mentálisegészség-mutatókkal társul, míg az utóbbi gyengébb teljesítménnyel és rosszabb lelki egészséggel. Szélsőséges esetben akár pszichopatológiai jelenségekkel (pl. depresszió, szorongásos tünetek) járhat együtt. 

Az adaptív és maladaptív perfekcionistáknál az érzelmek kifejezésének tekintetében is eltérő viselkedés figyelhető meg. Az, hogy valaki mennyire hajlamos kifejezni az érzelmeit, és például a hibázás esetén mennyire hajlamos ezeket bevallani magának, fontos előrejelzője annak, hogy mennyire szolgálja a saját érdekét a perfekcionizmus.  

A perfekcionisták egyik legfontosabb ismérve, hogy hibázás nélkül szeretnék elérni sikereiket. Ugyanakkor hosszú távon a folyamatos tökéletességre törekvés aláássa a teljesítményt, ami még inkább az elégedetlenség érzését erősíti, így kialakulhatnak negatív érzések, amelyet a mentális állapot romlása kísérhet. 

Amikor valaki teljesen a feladatára koncentrál és abban törekszik a maximumra, általában elégedettebb is a kimenetellel, mint aki önmagára fókuszál és a személyes részvétel vizsgálatát helyezi előtérbe. Ez az úgynevezett „perfekcionista paradoxon”. Magyarán a perfekcionizmusnak is van egy egészséges mértéke, ami jó hatással lehet feladataink elvégzésére, teljesítményünkre, ugyanakkor ennek feltétele, hogy elsősorban a problémára fókuszáljunk a múlton való szüntelen rágódás (rumináció) helyett, ami negatív érzelmi és teljesítménybeli következményekhez vezet. 

Ez azért különösen veszélyes, mert míg egy élsportoló megnyerhet egy látványos meccset a hosszú készülés után, vagy sok tanulás jó vizsgaeredményt eredményezhet, addig a mindennapi munka során a hibázás nélküli, folyamatos jó teljesítmény alapvető elvárás a legtöbb szervezetnél. Ez hosszú távon magában hordozza a perfekcionizmus negatív hatásainak erősödését és akár kiégéshez is vezethet. 

Ha a perfekcionizmus jeleit véljük felfedezni magunkon, jó, ha a következő dolgokra figyelünk: 

• Képesek vagyunk-e örülni az eredménynek? 
• Képesek vagyunk-e bevallani magunknak és másoknak, hogy hibáztunk? 
• Ha valami nem a tervek szerint sikerül, magunkban keressük elsőként a hibát? 
• Félünk az esetleges sikertelenségtől egy új feladattal kapcsolatban? 

Amennyiben ezekre a kérdésekre negatívan válaszolunk, érdemes elgondolkodni, hogy valóban a mi érdekünket szolgálja-e a perfecionizmusunk. 

Készítette: Szalontai Bence 

Photo by Towfiqu barbhuiya on Unsplash

Felhasznált irodalom:

Reinhardt, M., Tóth, L., & Kenneth, G. R. (2019). Perfekcionista csoportok pozitív mentális egészsége–A perfekcionizmus, az érzelemszabályozás és a szubjektív jóllét mintázódása fiatal élsportolók körében. Magyar Pszichológiai Szemle, 74(3), 301-325. 
László, T. (2011). Perfekcionizmus és tehetség.