Fotó: Matthew Waring on Unsplash
 

A kiégés kockázata jelentősen megnőtt az elmúlt időszakban, a munkavállalók több mint 80%-a mutatja a kiégés kezdeti szakaszainak tüneteit. Ennek kezelésével a munkáltatóknak szervezeti szinten is érdemes foglalkozniuk. 

A munkahelyi stressz mindenkinek az életében jelen van. Mindannyian ismerjük az érzést, amikor szorít egy határidő, nagy a teljesítménykényszer vagy éppen együtt kell dolgoznunk valakivel, akinek nehéz a természete. 

A járványhelyzet a meglévő feszültségek mellé új stresszforrásokat is hozott: sok munkahelyen jelentősen megnőtt a túlterheltség, nyomasztó a körülmények drasztikus változása miatt érzett tehetetlenség, a tartósan otthonról dolgozók pedig izolációt élnek meg, miközben a privát szféra és a munkavégzés helye egybecsúszik.  

A lelki edzettségünket erősen igénybe veszi az, hogy folyamatosan új körülményekhez kell alkalmazkodnunk, ráadásul úgy, hogy már több mint másfél éve benne vagyunk egy veszteségekkel teli helyzetben, és kifogyóban vannak az energiatartalékaink. 

 

KIÉGÉSMEGELŐZÉS A MUNKAHELYEN – Nyugodtabb dolgozók, hatékonyabb szervezet 

A Nyugizóna online konferenciája 

2021. november 11. csütörtök, 14:00-17:00 

 

Szó lesz arról is, hogy  

  • milyen az egészséges munkahelyi légkör; 
  • hogyan ismerhetjük fel magunkon vagy a munkatársunkon a kiégés jeleit;  
  • hogyan kezelhetjük a tüneteket; 
  • mi a szerepe a közvetlen vezetőnek a kiégés megelőzésében;  
  • hogyan lehet felmérni és csökkenteni a stressz jelentette kockázatokat; 
  • miért hasznos, ha hagyjuk láthatóvá válni a problémákat és hogyan segítenek a szabályok;   
  • milyen szervezeti szintű iránymutatásokra van szükség.  

A rendezvényt elsősorban közép- és felsővezetőknek, HR szakembereknek, HSE felelősöknek ajánljuk, de szeretettel várunk mindenkit, aki a téma iránt érdeklődik. 

 

Részletes program:

 

 

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött: 

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSdrdwX4EFq5Y9FkAjmRAVh9WBYuM1m-mJsHZkttlV9YPqYCfQ/viewform

 

Regisztrált résztvevőinknek az online konferencia Zoom linkjét kiküldtük emailben. Ha nem találod az emailt, nézd meg a spam mappában is, vagy vedd fel velünk a kapcsolatot.

 

A Nyugizóna szakmai csapata 11 éve segíti a munkavállalók és magánszemélyek lelki egészségének fejlesztését, különös tekintettel a kiégésben érintett személyek támogatására. A hagyományos pszichológiai módszereket egészségfejlesztő modellekkel és kommunikációs eszközökkel ötvözzük, ezzel az integratív megközelítéssel új irányvonalat képviselünk Magyarországon. 4700 egyéni és 5500 munkavállalói konzultáció tapasztalatait építjük be a programjainkba.