Miért is dolgozunk (ennyit)? A munkavégzés számos előnnyel jár. Pénzből élünk, és az elvégzett munkáért fizetést kapunk. Ez a jövedelem kihatással van nem csak az életszínvonalunkra, de az egészségi állapotunkra is. Emellett pedig, ha a munkahelyünkön sikeresek vagyunk, vagy a kollégáink és a felettesünk elismeri a tudásunkat, akkor nő az önértékelésünk és a magabiztosságunk. Nem utolsó sorban pedig ismeretségeket köthetünk; társas kapcsolatokra is szert tehetünk a munkánk során. Tudjuk, hogy a társas háló egyfajta egészségvédő faktort jelent, tehát a szociális támogatottság, amit a környezetünkből nyerünk, képes megvédeni egészségünket és ellensúlyozni az életünkben megjelenő munkahelyi (vagy egyéb) stresszt. Mert a munka sajnos nem csak pozitívumokkal jár: az esetek többségében kisebb-nagyobb nehézségeket is megélünk. Ezek közé tartozik a túlterheltség is, amit egy kicsit alaposabban is megvizsgálunk az alábbiakban.

Beszélhetünk mennyiségi és minőségi túlterhelésről. Mennyiségi túlterhelés esetén a dolgozó túl sok munkát kap, aminek az elvégzése már egyszerűen nem fér bele a munkaidejébe. Emiatt egyre több órát dolgozik egy héten, rendszeresen túlórázik, akár haza is viszi a munkát. Minőségi túlterhelés esetén pedig az egyénre túl nehéz, túl bonyolult feladat hárul. Ilyenkor azt érzi, hogy nem rendelkezik a szükséges tudással, erőforrásokkal a feladat elvégzéséhez, ami miatt jelentős stresszt élhet meg. Mindkét típusú túlterhelés negatív hatással van az egyén testi-lelki egészségére: a minőségi túlterhelés negatívan hat az  önértékelésére; míg a heti ledolgozott óraszám emelkedésével arányosan nő például a szívinfarktus előfordulásának kockázata (ahogy ezt már kutatási eredmények is bizonyítják). 

A túlterheltség érzése, az ebből származó stressz és akár a kiégés nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Gyakran az vezet ide, hogy a jól teljesítő dolgozó egyre több és több feladatot kap a vezetőségtől. Hiszen ő „úgyis megoldja”, mindig időben végez a rá bízott feladatokkal, mindig megfelelő minőségű munkát ad le. Ezért a főnök nagyon elégedett vele és még több és több feladatot biz rá. Ez általában működik is egy ideig, azonban előbb-utóbb visszájára fordul a helyzet. Ideig-óráig tartható a megszokott munkamorál és színvonal, de egy idő után az egyén kifárad, hibázik, nem tud teljes mértékben a feladatra koncentrálni és már nem a megszokott minőségű eredményt hozza, hiszen az állandó rohanás, kapkodás és az ebből származó stressz negatívan hat a teljesítményére. Először talán még imponált is neki, hogy több és felelősségteljesebb feladatokat kapott, később viszont besokall és megkérdezi magától, hogy miért „büntetik” őt, míg sok másik kollégája fele annyit dolgozik, és sokkal nyugodtabb, kipihentebb, mint ő.

A folyamatos túlterhelés kikezdi az egyén fizikai és idegrendszerét is. Megjelenik a stressz; nem tud kikapcsolódni vagy nyugodtan időt tölteni a barátaival, családjával; otthon is a munkán jár az esze, sokszor éjszaka is, emiatt az alvás minősége is romlik és mennyisége csökken; mindennapossá válhat a fejfájás, és így tovább, míg megálljt nem parancsolunk a negatív spirálnak.

 

Készítette: Vásári Ildikó 

 

kép forrása: https://stock.adobe.com/images/busy-of-time-business-woman-in-hard-working-a-lot-of-work-vector-illustration/203816813

Források:
Bunting, M. (2011). Willing Slaves How the Overwork Culture is Ruling our Lives. London, New York and Toronto, ON: Harper Perennial.
Juhász Á. (2002). Munkahelyi stressz, munkahelyi egészségfejlesztés. Oktatási segédanyag. Munka-és szervezetpszichológiai szakképzés. Budapest.
Nagy, E. & Nagy, F. (2013). A burnout jelenség megnyilvánulása globalizált világunkban. Nyíregyházi Főiskola Társadalom-és Kultúratudományi Intézete, in: Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség, Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9., 127-154.
Der-Shin Ke (2012). Overwork, Stroke, and Karoshi-death from Overwork. Acta Neurol Taiwan. 21, 54-59.