Az a kép él ugyanis a fejünkben, hogy aki szereti a munkáját, az a bejglizésből is azonnal száztíz százalékon pörögve tér vissza. Ez azonban meglehetősen téves elképzelés.  

Irreális elvárás, ami könnyen tévútra vihet: „biztos azért nincs kedvem dolgozni, mert nem szeretem a munkámat”. Van, aki ettől aztán teljesen nekikeseredik, amivel tovább blokkolja magát: napok és hetek telnek el rosszkedvűen, mialatt végig azon jár az esze, hogy nem szereti, amit csinál – és ez persze nem hozza meg a kedvét a munkához.  

Mit lehet tenni, hogy ne kerüljünk hasonló csapdába? 

   1. Újrahangolódás: köteleződjünk el megint 

Gondoljuk át, hogy mi az, amit mindig is szerettünk a munkánkban. Mi lelkesített korábban? Miért választottuk ezt a pályát? Mi az az érték, mi az a belső motiváció, ami megragadott minket? Főleg egy hosszabb szabadság után fontos lehet újra tudatosítani magunkban, hogy miért vállaltuk ezt a munkát. Ha nem hivatás számunkra, „csak” pénzkereseti lehetőség, azzal sincs baj, csak legyünk tisztában vele: igen, én azért dolgozom, mert hónap végén megjön a fizetés, és ez biztonságot ad. Lehet, hogy a feladataimat nem szeretem különösebben, de fontos számomra, hogy közel van ez a munkahely, és így jobban tudom kezelni a családi logisztikát, vagy pedig a jó társaság miatt vagyok itt, mert szeretem az embereket, akikkel dolgozom. Tudatosítsuk újra ezeket a szempontokat, és újra köteleződjünk el a munkánk mellett. A saját kedvünket ne vegyük el azzal, hogy elbizonytalanítjuk magunkat. Ha már elköteleződtünk, ha valami miatt fontos számunkra ez a munka, azt felidézhetjük, és ezzel újrahangolódhatunk. 

   2. Vessük be a mézesmadzagot: találjuk ki az első, könnyű lépéseket 

Ha egyből a száz százalékot várjuk el magunktól, az valószínűleg csalódást fog okozni. Könnyen úgy érezhetjük, hogy egyből neki kell ugrani a legnehezebb feladatoknak, és már ma óriási eredményeket kell letenni az asztalra. Ezzel kontrollvesztett állapotba kerülünk: automatikusan elfogadjuk azt a belső elképzelésünket, hogy most egyszerre mindent meg kell csinálnunk, figyelmen kívül hagyva a realitást. Sokszor mi magunk vagyunk a legkíméletlenebbek magunkkal szemben.  

Természetesen előfordul, hogy tényleg már az első héten van egy fontos leadási határidő vagy más megmérettetés. Ilyenkor is segíthet az egyeztetés. Minden egyszerre nem fog menni, ezért beszéljük át, hogy mivel mikorra kell készen lenni, és mi az, ami egyelőre halasztható.  

A saját belső, kíméletlen „kisfőnökünket” kell ilyenkor párbeszédre bírni. Segítségül hívhatjuk a mézesmadzag technikát: találjunk valamit, amivel kedvet csinálhatunk magunknak a munkanap indításához vagy egy nagyobb, összetettebb feladathoz. Találjuk ki az első, kíméletes lépéseket! Ez olyan, mint az előétel, ami meghozza az étvágyat a többi fogáshoz. Még ha sok is a feladat, azt általában eldönthetjük, hogy melyikkel indítsuk a napot vagy a hetet. Ritka, hogy kéthetes szabadság után, hétfőn reggel nyolc órakor már a világ nagy problémáit kell megoldani – általában a cégeknél is van egy lassabb felfutás, bemelegítés ilyenkor.  

Ha mégis erős a szervezeti nyomás, olyankor is jól jöhet egy ütemterv kialakítása és egyeztetése a vezetőnkkel. Legyen egy terv, még ha vázlatos is, ami megfoghatóvá teszi a haladásunkat, és aminek köszönhetően elkerülhetjük, hogy minden egyszerre szakadjon a nyakunkba. Ne feledjük: nem kell interiozálni, a magunkévá tenni más értékrendjét ahhoz, hogy a feladatainkat el tudjuk végezni. 

   3. Hagyjunk időt a tervezésre: készüljünk fel mentálisan 

Gyakran előfordul, hogy egyből viselkedéses, tevékenységekben megjelenő eredményt várunk magunktól: kell valami, amit meg tudok fogni vagy el tudok küldeni. Pedig a tervezés, a töprengés egy-egy problémán szintén komoly, nélkülözhetetlen munkafolyamat, amit értékelni kell. Lehet, hogy három napig érleljük magunkban a témát, mire megszületik a következő előadásunk legütősebb diája. A célig vezető úton végig kell menni. Ehhez reális ütemezést kell készítenünk, amiben a tervezéshez szükséges idővel is számolunk.  

A szabadság utáni első napra jó feladat lehet például az időbeosztásunk megtervezése: ez maga is egy fontos munkafolyamat. Ha az első napot azzal töltöm, hogy végiggondolom például az első negyedévet és megtervezem a nagyobb lépéseket, feladatokat, akkor az elhozhatja a hatékonyság jó érzését. Ehhez azonban az kell, hogy engedélyezzük magunknak a gondolkodásra fordított időt.  

A „nincs kedvem dolgozni” érzés nem egy tabu: ki lehet mondani, lehet róla beszélni. Mindenkinek, még a legelhivatottabb munkatársaknak is vannak rossz napjai, amikor nehéz lelkesedni. Ha tudunk erről az érzésről beszélgetni, viccelődni a munkahelyünkön a többiekkel, az már önmagában hozzájárul ahhoz, hogy oldódjon ez az erős nem-akarás. Ha bemelegítésként tartunk egy jó hangulatú közös napindítót, évindítót, utána már vinni fog minket a lendület. 

dr. Bikfalvi Réka egészségfejlesztő-coaching pszichológus / Lejegyezte: Kardos Anita