Jelentős stressz-forrásnak tekinthető a monotonitás, illetve az is, ha a munka nagy része emberekkel való közvetlen kapcsolatból áll. A munka vagy feladat alatt nemcsak a hivatalos munkahelyet értjük, hanem életünk bármely területét, szerepkörét, amelyek megnehezítik mindennapi életvitelünket, hiszen nem tudunk olyan egyszerűen "szabadságra menni" mellettük. Ilyen szerepkör lehet egy megterhelő párkapcsolat, vagy az anyaság fizikailag is kimerítő kezdeti hónapjai, évei, vagy akár egy krónikusan beteg hozzátartozó állandó ápolása.
A nemzetközi kutatások azt mutatják, hogy a legveszélyeztetettebb helyzetben a humán szféra dolgozói vannak: nővérek, orvosok, tanárok, akik a munka jelentős részében emberekkel foglalkoznak, megfeszített tempóban és kevés jutalomért.
A kiégésre szoktak úgy is utalni, mint "menedzser-betegségre", jelezve, hogy ezekben a típusú, magas presztízsű állásokban különösen hajlamosak a személyek túlvállalni magukat a szakmai siker érdekében, ami hosszabb távon megbosszulhatja magát.
A feladat, szerepkör kimerítő jellegén túl természetesen a szélesebb értelemben vett társadalmi környezetnek is jelentős szerepe van. Napjainkban főleg a felgyorsult, pörgős élet, a gazdasági válság okozta bizonytalanság és egyes munkák érdemtelenül alacsony presztízse okoz többlet nehézséget.
A fent említett két ok, a feladatok sajátosságai, és a társadalmi környezet befolyásolhatatlannak tűnik. A mi munkánk lényege azonban éppen abban rejlik, hogy ezek mellett is segítsünk fenntartani a belső békét, amelynek eszköze saját személyiségünk. A harmadik legjelentősebb tényező tehát maga a személyiség, amely körülbelül 30%-ban felelős a kiégéssel való szerencsés megküzdésért. Az, ahogyan reagálunk a minket körülvevő világra, ahogyan átéljük és értelmezzük a helyzeteket, és amilyen viselkedéses stratégiákat alakítunk ki, már csak rajtunk múlik.