Kezdetben a kis emberfigura a tenyérben az énhatékonyságra utalt, miközben a “segítő kéz” szimbolikája is hangsúlyosan megjelent. Ebben az időben a saját egyensúly megtalálása volt a központi témánk. Egy későbbi verzióban már több emberalak tűnt fel, hiszen a közösségek, a munkahelyi környezet felé fordult a figyelmünk.

A logónkon most egy kis palánta játssza az egyik főszerepet.  A pszichoedukáció módszertanával igyekszünk a tudást sokfelé elvinni, szétszórjuk a magot, és egyéni gondozással nevelgetjük a megeredt palántákat, hogy kifejlődhessenek. Nem ültetvényt akarunk létrehozni, szabványokkal és szabályos sorokkal. Nincsenek előítéletek: mindegy, hogy spenót vagy fenyőfa lesz végül a magból, az számít, hogy a saját igényei, belső lényege szerint fejlődjön, ebben támogatjuk.

A konzultációs folyamat nem terápia, hanem egészségpszichológiai támogatás.  A munkánk során a coaching pszichológia szemléletet alkalmazzuk. Az eredménycentrikus módszertant kognitív viselkedési feladatokkal ötvözzük, hogy ösztönözzük az előrelépést, ami lehet például a szokások megváltoztatása vagy más fejlődés. A folyamatnak elengedhetetlen része a célkitűzés – mindig valami olyan, ami a résztvevő számára fontos.

Egyszerű példákat hozunk, szemléletes magyarázatokkal dolgozunk. A pozitív erőforrásokra koncentrálunk, személyközpontú motivációs technikákat vetünk be. Nagy hangsúly van az önmegfigyelésen, és a relaxáció beépítésével menet közben hagyjuk megpihenni is a résztvevőket. 

A másik elem a logón a kéz, ami a támogató hozzáállást fejezi ki: nem műanyag ládába telepítjük a palántákat, hanem az egyedi igényeiknek megfelelő, szeretetteljes gondoskodást kapnak.

A célunk, hogy elinduljon a változás: legyen előrelépés, hajtson ki egy új hajtás. A palánta gondozását tanítjuk meg – nem a mag struktúráját alakítjuk át (az a terápia dolga, ha szükséges).
Azt valljuk, hogy mindenkiben van erőforrás a változásra. Ez egy természetes adottság: úgy vagyunk kódolva, mint a mag, készen arra, hogy kihajtsunk. Ez az énhatékonyság titka. 

Hiszünk a nyugalom erejében, mert azt tapasztaljuk, hogy a lelki egyensúly megszerzése képessé tesz a változásra, a célok elérésére.
Abban segítünk a hozzánk fordulóknak, hogy elérjék a saját nyugizónájukat. Ez nem egyszerűen feltöltődést jelent: a belső erők mozgósítása kicsíráztatja a magot, elindítja az életünkben a változást.