A szabadnapokon nem feltétlenül éljük meg a valós szabadság élményét. Sokszor aggódunk valamin, vagy akár még olyankor is munkafeladatokat végzünk, csak „szabadabban”.
Sokszor halljuk a konzultációkon: „Ilyenkor végre tudok haladni a feladatokkal, nem nyitnak rám, nem hívnak folyamatosan”.

Olyannal is találkoztunk, aki szabadnapot vesz ki azért, hogy haladjon a saját háttérmunkáival!

De miért viselkedünk így? Mindenkiben van egy belső szülő, egy belső kritikus rész, ami aktiválhatja magát, és néha túlzottan átveszi a kontrollt. Lehet, hogy ez régi forgatókönyvek, sémák, szülői minták miatt alakul ki. Lehet, hogy belső tiltásokat raktározott el a lelkünk gyerekkorunkban: “csak akkor pihenhetsz, ha mindent befejeztél”.

Ezeket a tudatalatti szigorú viszonyulásokat tudatos lelki munkával egy irgalmasabb, megértőbb, együttműködőbb részünkké változtathatjuk.

Mit tehetünk, ha észrevesszük magunkon, hogy nem engedjük meg magunknak az igazi ellazulást?

• Adhatunk önmagunknak engedélyeket, útmutatásokat, akár megerősítő mondatokkal: „Ma pihenek, feltöltődöm, így holnap hatékonyabb leszek!” „Ez a hét a kikapcsolódásé, egy évben egyszer van erre lehetőségünk, ki akarom élvezni!”
• Megakadályozhatjuk, hogy eltérüljünk a munka felé: kimozdulva, eltávolodva a munka lehetőségétől kénytelen a figyelmünk kifelé irányulni, így több az esély arra, hogy kikapcsolunk.
• Irány a zöld! A természetben töltött idő annyira más, mint a munkahelyek többsége, hogy már maga a környezetváltozás is segíthet kiszakadni, nem is beszélve a természettel való újra összehangolódásról, amit sokszor tudattalanul élünk meg.