Kamaszként, a gyermekek világából a felnőttek világába átérve nehéz megtapasztalni azt a sok, intenzív testi-lelki-szellemi változást, amit ez a "megérés" hoz. Bár természetes, hogy ez a váltás nehéz, mégis kérhetünk ilyenkor segítséget (például egy szakembertől), hogy ebben a folyamatban minél magabiztosabban, boldogabban tudjunk részt venni. 

Szülőként, családtagként kihívás lehet gyermekünk kamaszodását végigkísérni, tudni elengedni és mégis elég közel tartani őket. Ebben a folyatatban sokat segíthet, ha a szülőik dilemmáidat, nehézségeidet átbeszéled egy szakértővel. 

Igény esetén a szakember a szülővel/szülőkkel és a fiatallal együtt is tud dolgozni egy gyermek-szülő konzultáció keretein belül azért, hogy együtt tudjátok megtalálni, hogy együtt, egy családként mi a célotok, hogyan lenne jó nektek.

Hogyan dolgozunk?

A kamaszkonzultáció általában egy szülőkonzultációval kezdődik, ahol ránézünk arra, hogy szerinted szülőként miben lenne szüksége támogatásra a gyermekednek. Utána kezdjük meg a munkát a fiatallal. A konzultációk során a szakember meglátása szerint lehet még szükség a szülővel való egyeztetésre, tanácskozásra. Ebben fontos nekünk az átláthatóság, azaz a titoktartást szem előtt tartva csak olyan információt adunk át a szülőnek, vagy fordítva a kamasznak, amire engedélyt kaptunk a másik féltől.  A kamaszkonzultáció zárását általában egy szülővel való egyeztetés, vagy szülő-gyermek konzultáció zárja, ahol megnézzük, hogy milyen megoldásokat találtunk, és azok hogy működtek.

Milyen témákkal kereshettek minket?

Kamaszként: továbbtanulás, motiváció, beilleszkedési nehézségek, alacsony önértékelés, konfliktus a szülőkkel, jövőkép, párkapcsolati és szexualitással kapcsolatos kérdések.

Konzultációs csomagok

Tapasztatalunk szerint már pár alkalom is tud segíteni, főleg konkrét kérdésekkel, célokkal kapcsolatban (pl. "Hol tanuljak tovább"?)

  • 5-10-12 alkalmas kamaszkonzultációt ajánlunk + szülői konzultációkat a szakember meglátása szerint (legalább egy a konzultáció elején, és egy a végén)

Mit érdemes tudod a konzultációkról?

  • Munkánk során a Pszichológus Etikai Kódex alapján cselekszünk, ez többek között titoktartásra kötelez minket, ami a kliens érdekeit védi.
  • A konzultációs alkalmak történhetnek online (videó- vagy hanghívással), vagy akár személyes módon rendelőnkben Budapest belvárosában. 
  • Egy alkalom 50 perces.
  • Az alkalmakra sor kerülhet heti rendszerességgel (ezt ajánljuk a hatékony közös munka érdekében), de akár ritkábban (pl. kéthetente) is, megegyezés szerint.
  • Árainkról itt olvashatsz. 
  • A konzultációval kapcsolatos leggyakrabban felmerülő kérdésekre a GYIK-ben válaszolunk.